A letisztult külsővel rendelkzeő könyv csak úgy kínálta magát, képtelen voltam hát ellenállni. Meg hát az "Irodalmi Nobel-díj, 2008" felirat is csábított. És milyen jól tettem! Egyetlen pillanat sem elvesztegetett, amit ennek a könyvnek az elolvasására fordítottam.
Párizs, '30 évek. Ethel Brun életét kísérhetjük figyelemmel, egészen kicsi korától férjhezmeneteléig. Nos, a történet ennyi nagyjából, Clézio az érzésekre helyezi a hangsúlyt, mondhatnám azt is, a könyv egy hatalmas benyomás. Csapongó, mégis egységes. Ethel keresi a kiutat az előkelő, mégis fojtogató családi légkörből, ekkor toppan be az életébe Xénia, a szegény, orosz emigránslány. A két lány barátsága kísértetiesen hasonlít ahhoz, ahogyan én Annával állok. Igen, Ethel megértelek. A történet nagy hányada a háború kirörése előtt játszódik, ígyhát elkerülhetetlenek a történelmi-politikai tartalmak, kár, hogy nem értettem őket, bár tagadhatatlan, hogy súlyt ad az egész könyvnek. Clézio stílusáról szót kell ejteni, hosszú, terjengős mondatok, mégis minden szóra oda kell figyelni, az egész szöveget áthatja egy bizonyos nosztalgia.
Egyetlen hozzá fűzött reményemet nem váltotta be: alig írt valamit az éhségről. Amikor kitör a háború, Ethelék Párizsból(amit a mauritsiusi apja fakónak, seszínűnek titulál, nem is értem....) Nizzába menekülnek, majd a közeli hegyekbe, de az a mindent átjáró éhségből, amiről a könyv elején írt, nem sok szerephez jut.
Hangulatkönyv. Bármilyen hangulathoz.
J.M.G. Le Clézio: Az éhség ünnepei.Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009. 275 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése