Joanne Harris műve ez a regény is, az utóbbi idő egyik legjobban tetsző könyve. Az angol írónőtől eddig csak gaszto-francia-életérzés regényt olvastam, meg hát az Urak és játékosok-at, persze, de rémregényt még nem.
Anglia, 19.század második fele. Henry Chester jómódú, de nem különösebben tehetséges festő, aki rengeteg kutakodás után megtalálja a tökéletes modellt Effie személyében. Ő lesz a Kis kolduslány,a halott Ophélia és számtalan más karakter, amikben közös, hogy ártatlanok, nem evilágiak, fakók. Amikor Effie tizenhét éves lesz, Henry feleségül veszi, de a lány kénytelen rádöbbenni, hogy Henry vallásossága és puritánsága nem tudja őt boldoggá tenni. Próbál menekülni a rákényszerített Szűzmária szerepből, amikoris felfedezi, hogy képes kilépni a testéből. Felbukkan az életében Moses Harper, és Effie a szeretője lesz. Mose egy igazi szélhámos, hedonista életművész, ő vitt humort az egyebként komor történetbe. Effie megismerkedik Fannyval, akit a rossz nyelvek boszorkánynak hívnak, és aki titokban mozgatja a szálakat, hogy elkapjon egy rejtélyes gyilkost...
A cselekmény fordulatos, felváltva beszélnek a főbb szereplők. Henry és Effie kapcsolatának dinamikája adja a könyv gerincét, ami mögött kibontakozik egy nagyon sötét múlt.
Teljesen beleszerettem ebbe a könyvbe, annyira horrorisztikus hangulatot áraszott, és a váltogatott nézőpontnak hála tudtam Henry iránt szánalmat érezni, bár végig Effiet tartottam az áldozatnak. A regény hemzseg a bibliai és mitológiai utalásoktól, Joanne ezek segítségével teremti meg az alapokat egy lenyűgözően összetett kísértettörténethez. A karakterek esendőek, gyarlóak, tehát igazi emberek, de valahogy egyiküket sem sikerült megkedvelnem, ettől függetlenül sokkolt a végkifejlet, bár számítottam rá, hogy a happy-end itt elképzelhetetlen. Külön plusz, hogy az alkotó viszonya a műveihez hangsúlyosan jelenik meg, nagyon érdekel ez a téma.
A könyvet nem nebántsvirágoknak ajánlom, inkább azoknak, akik szeretik az idegborzoló dolgokat.
