2012. november 3., szombat

Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Murakami Haruki. A japán író. Tud valamit, valami olyat, ami rabul ejt, elvarázsol. Irodalomkritikusok őt nevezik a mágikus realizmus atyjának, és ki vagyok én, hogy velük vitatkozzam?
Japánban hisztériás állapotokat idézett elő legújabb trilógiájának a megjelenése, tömegek aludtak a könyvesboltok előtt, hogy hozzájussanak a szent könyvekhez.
1Q84 története két szálon fut; Tengo középiskolai matematikatanár és kezdő írók pályaműveit javítgatja. Egy nap kezébe kerül egy 17 éves lány megrázóan eredeti és hiteles írása: apró emberkék légből szőtt gubót készítenek egy kommuna elzárt világában, de őket senki más nem láthatja, mint egy kisgyerek, aki halott kecskéjét őrzni. A novella akkora hatást tesz a főszerkeztőre, hogy elhatározza, best-sellert csináln belőle. Tengo feladata lesz, hogy nyelvileg feljavítsa a művet, közben megőrizve az atmoszférát. Ezért kapcsolatba kerül az íróval, egy bizonyos Fukaerivel, aki diszlexiás, és minden bizonnyal nem írhatta a könyvet...
Eközben Aomame munkába siet: a nő egy professzionális bérgyilkos, aki olyan férfiakat küld át a túlvilágra, akik bántalmazzák a feleségüket minden következmény nélkül. Aomame késésben van; dugó van az autópálya-hídon, mi hát a legkézenfekvőbb megoldás? Lemászik a karbantartók lépcsőjén, majd folytatja útját, mintha mi sem történt volna. Aztán lassanként feltűnik Aomaménak, hogy "átmászott" egy másik világba. Ennek legszembetűnőbb bizonyítéka, hogy két hold van az égen, a szokásos, és mellette egy kicsi zöld...
Aztán amikor Légből szőtt gubó néven megjelenik Fukaeri könyve és egy csapásra toplistás lesz, a lánynak menekülni kell. Az apró emberek dühösek, hogy felfedték titkukat a világ előtt...
Természetesen ezek csak a főszálak, nagyon sok melléktörténet van még, amelyek mind kapcsolatban állnak az apró emberek rejtélyével.

Így leírva a történet nagyon elvontnak és varázslatokkal telinek tűnik. Az is, és mégsem. Murakami a rá jellemző technikával teszi teljesen természetessé a mágiát; a hétköznapi cselekvések aprólékos részletezése ahelyett, hogy kiemelné misztériumot, szervesen magábaolvasztja. Néhányan ezer oldalas semmitmonddással vádolják az írót, de nekem ez hozzátartozik a Murakami-élményhez. Fontos még a zene központi szerepe; ahogy a legtöbb Murakami könyvben, itt is több önmagánál. Az 1Q84-ben a főszerep Janáček Sinfonietta-jáé, de nem maradhat el a 60as évek amerika zenéje sem. Ezek mind hozzátesznek ahhoz az érzéshez, amit ezek a könyvek árasztanak magukból.

Tengo tipikus Murakami-(anti)hős férfi. Szótlan, magányos és nagyon teszetosza. Ennek ellenére, nagyon hamar megkedveltem, valószínűleg mert szeretne író lenni(ahogy én is, bár erre nem sok esélyt látok). Ellenpontja Aomame( szó szerint 'kék bab'), aki erős és teljesen ura a sorsának. De ő is magányos, méghozzá választott okból. Gyerekkorát tönretette, hogy szülei a Jehova Tanúihoz tartoztak, és a kislány Aomaménak nem lehettek barátai. Egyszer aztán iskola után együtt takarított egy osztálytársával, és szavak nélkül szerelmes lett. Az egyetlen dolog, ami történt, egy kisujj összekapaszkodás, de a felnőtt nő még mindig érzi ujjában a bizsergést. Ez a szerelem tartja életben, és a történet előhaladtával egyre világosabb lesz, hogy a kissrác nem volt más, mint Tengo.
És itt összeérnek a szálak, az egymás után vágyakozó szerelmesek pedig elkerülhetetlenül közelednek a katartkikus végkifejlethez.

Néhányan az 1Q84-et tartják a leggyengébb Murakami könyvnek. Azzal indokolják, hogy a motívumok többsége már megjelent valamelyik könyvében. Lehet, hogy így van. Lehet, hogy nem ez a legerősebbe regénye. De még így is a 2009-2010es év legkiemelkedőbb könyve az Ezerkülöncszáznyolcvannégy (IMÁDOM ezt a szójátékot), egy életre szóló irodalmi élmény.

Murakami Haruki: 1Q84 I-III
Geopen Könyvkiadó, 2011-2012

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése